Szent Ágoston vallomásai (380old.) (Vyznania svätého Augustína)

Szent Ágoston vallomásai című könyv tartalma:
Szent Ágoston Egyháztanító a keresztény ókor nagy világító fáklyája, melynek fénye átragyog a történelem századain. Legismertebb, legolvasottabb, legkedveltebb műve a Confessiones - Vallomások. Ebben kertelés nélkül becsületességgel elmondja saját életét. Az emberi szív rejtekeibe behatolva feltárja útkeresését, vergődését, eltévedéseit és győzelmét. Művészi tehetséggel leírja, hogyan találta meg az Istent, és megismerése után hogyan merül el az Ő szeretetében. Ágoston példája lehet mai modern korunk kutató, kétkedő emberének is, hogy ő is rátaláljon az igazságra, megtalálja lelki egyensúlyát és békéjét.
Dr. Városi István tehetséges költő és író, mint a 15 évi kitartó fordítói munkájának eredményét nyújtja nekünk ezt a remekművet mindannyiunk lelki hasznára.
(Dr. Erdős Mátyás)

kúpiť
Szent Imre imafüzet

Szent Imre imafüzet

A tartalomból: Szent Imre életeSzent Imre legendájábólRészlet Szent István intelmeibőlElmélkedésekImák Szent Imre herceghezFohászokPannonhalmi legendaÉnekek Szent ImrérőlHimnuszok Szent ImrérőlVersek Szent Imréről

kúpiť
Szent László imafüzet

Szent László imafüzet

A tartalomból: Szent László életeHimnusz Szent László tiszteletéreLitániaIma Szent László királyhozElmélkedésFohászok Szent László királyhozVersekÉnekekNagyváradi Szent László-himnusz

kúpiť
Szent István imafüzet

Szent István imafüzet

A tartalomból: Szent István életeLitániaKönyörgésekSzent István király intelmeiA Szent JobbKönyörgés közbenjárásértHimnuszok a Szent JobbhozSzent István-himnuszImádságokHimnusz az imaórák liturgiájábólÉnekek Szent István királyhoz

kúpiť
Szent Klára imafüzet

Szent Klára imafüzet

A tartalomból: Szent Klára életeKilenced Szent KláráhozSzent Klára tiszteleteImádságok Szent KláráhozSzent Klára írásaibólA MegfeszítetthezSzent Klára a szegénységrőlLegendák Szent Klára életébőlSzent Ferenc végrendeletéből

kúpiť

Szent Rita imakönyv (80 old) (Brožúrka k sv. Rite)

Szent Rita az egyik legnépszerűbb szentje az Egyháznak, szinte minden templomban megtalálható a szobra. Ő a reménytelen helyzetekben is segít, lehetetlennek tűnő kéréseinket is bátran terjeszthetjük elé. Ebben szeretne iránymutatást nyújtani ez a könyv, amelyben megismerhetjük a szent életét és csodáit, valamint számos hozzá szóló imádságot és ájtatosságot. Tartalmazza többek között a Szent Rita rózsafüzért, litániát valamint kilencedet is.A tartalomból:– A lehetetlen dolgok szentje– Szent Rita élete– Imá

kúpiť
Szent Kristóf imafüzet

Szent Kristóf imafüzet

Szent Kristóf imafüzet je úžasnou knihou pre všetkých veriacich. Tento nádherný sprievodca prináša hlboké a vzrušujúce informácie o živote a uctievaní svätého Kristófa. Na stránkach tejto füzetovej knihy nájdeme aj príbehy o jeho skutkoch a obetách pre kresťanstvo. Okrem toho sa rozvinieme do bohatého sveta modlitieb zameraných na ochranu vodičov a dopravných prostriedkov. Tu sa dozvieme o vzrušujúcej histórii modlitby a jej dôležitosti pre bezpečnú cestu. Od jednoduchých modlitieb pre všetkých zúčastnen

kúpiť
Deviatnik za svätorečenie blahoslaveného mučeníka Titusa Zemana

Deviatnik za svätorečenie blahoslaveného mučeníka Titusa Zemana

V tomto deviatniku nájdete krátke príbehy zo života dona Titusa, modlitby, meditácie aj úryvky zo Svätého písma. Modlitba za svätorečenie mučeníka Titusa Zemana Všemohúci Bože, ty si si vyvolil svojho služobníka Titusa Zemana, aby nasledoval charizmu svätého Jána Bosca. Pod ochranou Panny Márie Pomocnice kresťanov sa stal kňazom a vychovávateľom mládeže. Žil podľa Božích prikázaní a pre svoju priateľskú povahu a ochotu pomôcť bol obľúbený medzi ľuďmi. Keď nepriatelia Cirkvi siahli na ľudské práva a slob

kúpiť

Szent Charbel, a teljesség zarándoka,215.old. (životopis sv. Charbela)

Charbel Makhlouf (1828-1898) még ma is tömegeket mozgat meg, akik az annayai Szent Maron-kolostorba, a sírjához zarándokolnak. A legnagyobb egyszerűségben élt itt ez a manorita szerzetes és remete. Visszafogottságával mindenkit a csendbe vonzott.Mindenki boldog volt, ha mellette dolgozhatott.(...) Megdöbbentő dolog: Isten népe nem tévedett. Keresztény és nem keresztény honfitársai tisztelték, és felkeresték, mint testük és lelkük orvosát. (VI.Pál pápa) Milyen ember volt? Hogyan közelítsünk élete misztér

kúpiť

DVD Szent Charbel (A Szív csendje. životopis sv. Charbela )

Hang/ sound/ hlas - arab/arabic/ arabský felirat/subtitle/titulky - magyar/hungarian/ maďarský játékidö/čas - 103 perc/minuty A Juszef Anton Makhlouf néven született Szent Charbel libanoni maronita szerzetes volt, Kelet nagy misztikus szentje és aszkétája (1828–1898), akit VI. Pál 1968-ban boldoggá, 1977-ben szentté avatott. Nabil Lebbos filmjében az idős, haldokló atya emlékeiben idéződnek fel életének főbb eseményei.

kúpiť
BIBLIA Starý a Nový zákon (vrecková) / SSV -nové vydanie

BIBLIA Starý a Nový zákon (vrecková) / SSV -nové vydanie

Najnovšie vydanie Svätého písma je dvojfarebné, preto umožňuje čitateľovi ľahšiu orientáciu v texte i poznámkach umiestnených v závere. Vreckový formát je praktický, môžeme ho mať kedykoľvek poruke, patrí medzi najobľúbenejšie.Myšlienka zo Svätého písma nás môže nečakane povzbudiť, ponúknuť nám prekvapivé riešenie alebo nás neopakovateľne inšpirovať. Práve preto prináša Spolok svätého Vojtecha neustále nové vydania Svätého písma.Preklad Starého zákona pochádza z roku 1955, preklad Nového zákona z roku 198

kúpiť

Casciai Szent Rita duplalemezes DVD (DVD život sv. Rity)

Hossz: 104 + 106 perc Hangsávok: magyar - Dolby Digital 5.1, olasz - Dolby Digital 5.1 Feliratok: magyar Képformátum: 4:3 Megjelenés éve: 2013 A reménytelen helyzetek szentjeként ismert Casciai Szent Ritának állít emléket ez a megindító film. A kalandos történetben egyszerre jelenik meg a szenvedélyes szerelem, az értelmetlen tragédiák sora, valamint az őszinte megbocsájtás és a rendíthetetlen hit ereje. A XIV. századi Itáliában, Umbriában játszódó történetben Rita, a gyönyörű lány férjhez megy egy lovag

kúpiť
Ministránsok imafüzete

Ministránsok imafüzete

A tartalomból:Szent Tarziciusznak, a ministránsok védőszentjének életeMinistránsok tízparancsolataMinistránsimákA ministránsok beöltözésének szertartása

kúpiť

Gellért (történelmi regény) (220 old.) (Historický román)

A regény, mely sokak szerint a szerző életművének legkiemelkedőbb alkotása, Szent Gellért püspök elképzelt önéletírása. A velencei születésű bencés szerzetest, aki eredetileg a Giorgio Segredo nevet viselte, szinte a véletlen sodorta Magyarföldre. Tudós, szentéletű remeteként hét évet töltött Bakonybélben, miközben megújította a bencés rendet, s közben menedéket adott a hívő és cselekvő keresztények sokaságának. Talán egész életét a vadonban töltötte volna, ha Szent István király nem figyel fel rá, és nem

kúpiť

S požehnaním kríža (192 str.) (Život a skutky svätého Klimenta Orchidského)

Kliment prišiel na naše územie so svätými solúnskymi bratmi v roku 863. Neskôr spolu s Gorazdom bránil pred vládcom Svätoplukom pamiatku svojich učiteľov. V Ochride založil Kláštor svätého Pantelejmona, v ktorom prežil starobu a zomrel vo vysokom veku v roku 916. Tam bol aj pochovaný. Svätý Kliment Ochridský nie je na Slovensku dostatočne známy. A nie je to správne, pretože dvadsaťtri rokov života venoval tu bývajúcemu ľudu. Bolo by potrebné vzbudiť jeho väčšiu úctu.

kúpiť

Zdobená sviečka 150g (Szentképpel díszített gyertya)

2,5 x 33 cm Tieto sviečky môžeme vyzdobiť s obrázakmi svätých podľa Vášho výberu. Ezeket a gyertyákat az Önök által választott kedvelt szent képével tudjuk díszíteni.

kúpiť